Hírek
2023. Július 25. 07:37, kedd |
Életmód
Forrás: MTI
A táncdalfesztiválok korát idézik meg az Anna-bált megelőző programokkal Balatonfüreden

A táncdalfesztiválok korát idézik meg a 198. Anna-bált megelőző Anna-fesztivál hétfőn megkezdődött programjaival Balatonfüreden - közölték a szervezők az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint az idei évtől hungarikummá nyilvánított rendezvény 2025-ben esedékes 200. évfordulójáig minden évben egyfajta időutazáson vehetnek részt az érdeklődők. Ebben az évben stílusban, viseletben, élőjátékokkal az ötvenes-hetvenes évek elevenednek meg Balatonfüred reformkori városrészében.
A Kávéházi Muzsika című zenei sorozattal a kávéházi cigányzene hagyományait elevenítik fel, és a Hagyományok Házával közösen rendezett prímásverseny újításaként a fesztivál hetében a vendéglátóhelyeken élőzene fogadja a vendégeket.
Az UNESCO által is elismert magyarországi vonós hangszeregyüttes hagyomány előtt tisztelegve kedden a zenekarok a bál felvezetéseként a füredi elsőbálozóknak adnak éjjeli koncertet a Szerenádok éjszakáján az egykori Postaház teraszán.
A szerda esti gálaműsorban a Gyógy tér színpadán pedig a nemzetközi elismerés hivatalos kihirdetése mellett hallható lesz, hogyan játsszák a magyar népzenét ma a falusi, hagyományőrző vonósbandák, a hivatásos táncházi muzsikusok, illetve a legtehetségesebb magyar népi vonós gyerekzenekarok tagjai.
A szívhalászat történetét - amikor a fiatal hölgyek a Balatonon csónakból halásszák ki a vízből választottjuk nevével ellátott, fából készül szíveket - a bált megelőző napon elevenítik fel a Jókai motoros fedélzetéről.
A Magyar Állami Operaház közreműködésével a Gyógy téren tartott OperaFüred rendezvényén az operairodalom legszebb dalaiból álló válogatást hallhat a közönség a Balaton-part festői környezetében a Don Carlos, az Aida, a Rigoletto és más művek ismert dallamaival.
Szombaton, a bál napján táncprogramok és a Füred Dixieland Band koncertje várja a látogatókat. Emellett az Anna-bál szépeinek mezőhegyesi, szilvásváradi és bábolnai fogatait is kipróbálhatják a Füredre érkezők.
A Vaszary Villából induló báli bevonuló menetet három állomáson élőképek fogadják, amelyek a bál történetének különböző korszakait idézik meg színészek és táncosok közreműködésével.
Vasárnap a Vitorlás tér előtti színpadon bemutatkozik a 198. Anna-bál szépe és udvarhölgyei, majd lovashuszár kísérettel sétakocsikázásra indulnak a városban.
Az első Anna-bált 1825. július 26-án tartották Balatonfüreden, a Horváth-házban, Szentgyörgyi Horváth Fülöp János fogadójában a házigazda leányának tiszteletére. Az ifjú Anna Krisztina azon az estén ismerkedett meg leendő férjével, Kiss Ernő huszár főhadnaggyal, aki később az 1848-49-es szabadságharc aradi tábornok-vértanúja lett.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 30. 07:16, kedd | Életmód
A Parno Graszt januárban a Sportarénában lép fel
Eddigi legnagyobb koncertjére készül a Parno Graszt, amely 2026.január 31-én a Papp László Budapest Sportarénában lép fel. Az est során az Aurevoir. is műsort ad.
2025. Szeptember 29. 07:28, hétfő | Életmód
Közép-Európa legnagyobb cirkuszi sátrát építi Magyarország Bakuban
Közép-Európa legnagyobb cirkuszi sátra épül Bakuban: miután felújítás miatt bezárják a Bakui Nemzeti Cirkuszt, az átalakítás idejére a Fővárosi Nagycirkusz hatoszlopos cirkuszi sátrat biztosít az azeri intézmény számára
2025. Szeptember 28. 09:49, vasárnap | Életmód
A geotermikus energia a magyar zöldgazdaság vezető ereje lehet
Az ország kedvező adottságainak köszönhetően a geotermikus energia a magyar zöldgazdaság vezető ereje lehet - mondta az energiaügyi miniszter a pénteki Budapest Geothermal Energy Summit konferencián.