Városlista
2025. október 2, csütörtök - Petra

Hírek

2016. November 09. 09:59, szerda | Sport
Forrás: Hajósi Miklós

A második hely volt a maximum Ózdon

A második hely volt a maximum Ózdon

Spitzmüller Csaba és Béres László a dobogón zárta a bajnokság utolsó futamát, ráadásul a székesfehérvári bronzot tovább fényesítve Ózdról egy ezüstéremmel térhettek haza.

A Full Gas Motorsport Egyesület kettőse az Ózdon megszerzett 21 ponttal a bajnoki tabellán is javított egy pozíciót, így a Mitsubishi Lancer EVO X-sel száguldó páros a negyedik helyen zárta az ORB 2016-os küzdelmeit.

Spitzmüller Csaba:
Az egész verseny során a saját tempónkat autóztuk, teljes mértékig a maximumot nyújtottuk, nem volt benne egy lélegzetvételnyi kihagyás sem. Szombaton Janikával csatáztunk óriásit és a harmadik helyen fejeztük be az első napot. Bíztam benne, hogy másnap tudunk még egy kicsit javítani a helyezésünkön, mert az éves értékelés miatt égetően szükségünk volt a pontokra. Kazárék kizárását követően megörököltük a második pozíciót, de azt hozzá kell tegyem, iszonyatosan siettünk, hogy megtartsuk ezt a helyezést. Néha nem is értem, hogy a Mitsubishi hogy bírja ki azt, amit kap. Nagyon-nagyon gyötörtem két napig, az utolsó gyorsaságit is szerettem volna meghúzni, hogy a három extra ponttal biztos meglegyen az év végi negyedik helyünk. A Power Stage-n csak harmadikak lettünk, mert négy kilométerrel a szakasz vége előtt valami szétment a hajtásban. Szerencsére ezzel együtt is célba értünk, kibírta a Lancer, úgyhogy hatalmas kő esett le a szívemről.

Ha valaki a 30. szezonom előtt oda jött volna hozzám és azt mondja, hogy negyedik leszek a bajnokságban akkor ezt zokszó nélkül azonnal aláírtam volna. Egy ennyire erős mezőnyben, ahol 8-10 darab R5-ös autó van, nagyon nehéz a dobogó közelébe odaférni. Amellett, hogy nagyon gyorsnak kell lenned, az autódnak megbízhatónak kell lennie és ehhez kell még egy óriási adag szerencse. A harmadik összetevőnek néha híján voltunk, de Ózdon még Fortuna is mellénk állt, így sikerült megszereznünk a bajnokságban az abszolút negyedik helyet.

Címkék: autósport

Ezek érdekelhetnek még

2025. Október 01. 07:49, szerda | Sport

Magyar labdarúgó-válogatott - Balogh Botond újra a keretben

Balogh Botond ismét bekerült a magyar labdarúgó-válogatott keretébe, amely az októberben sorra kerülő, örmények és portugálok elleni világbajnoki selejtezőkre készül.

2025. Szeptember 30. 07:15, kedd | Sport

Bajnokok Ligája - Magyar válogatottak csatája Isztambulban

A Liverpool Kerkez Milossal és Szoboszlai Dominikkal a keretében utazik Isztambulba, ahol a Sallai Rolandot foglalkoztató Galatasaray ellen lép pályára a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.

2025. Szeptember 29. 07:29, hétfő | Sport

Labdarúgó NB I - Vendégsiker a győri zöld-fehér rangadón

A címvédő Ferencváros 2-0-ra nyert az ETO FC Győr otthonában a labdarúgó Fizz Liga nyolcadik fordulójának vasárnap esti rangadóján, egyben zárómérkőzésén.

2025. Szeptember 26. 10:57, péntek | Sport

Kronome - Pásztor páros a Győr Ralin!

Telefonos interjú Ákossal a 3. WHB Győr Rally után.