Hírek
2020. Február 26. 06:41, szerda |
Belföld
Forrás: mti/Fotó: MTI/Sóki Tamás
A máglyagyújtással és a koporsóégetéssel véget ért a mohácsi busójárás

A tradicionális húshagyókeddi máglyagyújtással és a telet szimbolizáló koporsó elégetésével rendben véget ért a mohácsi busójárás kedd este - közölte Hegedűs Emese, a rendezvény egyik főszervezője az MTI-vel.
Idén is több ezer helybeli és turista gyűlt össze Mohács főterén, hogy a borzas bundába öltözött, faragott álarcokat viselő busókkal és segítőikkel együtt kereplők és kolompok zajával elbúcsúztassák a telet.
A múlt csütörtökön megtkezdett és kedden véget érőnépszokás keretében rekordszámú, 1750 maskarás és 65 busócsoport űzte a telet napi több tízezer érdeklődő előtt, a rendezvény keretében pedig nyolcvan programot tartottak több tucatnyi helyszínen.
Ugyan a kedd általában a helyiek ünnepe, évek óta egyre több turista időzíti az utolsó napra a látogatását a hétvégi tumultusok miatt, így volt ez idén is.
Az UNESCO által az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára 2009-ben felvett hagyományőrző rendezvényt a helyiek által sokacnak, a köznyelvben sokácnak nevezett népcsoport honosította meg, először egy 1783-as feljegyzés említi.
A balkáni térségből a török hódoltság idején Mohács környékén megtelepedő etnikum körében élő legenda szerint furfangos őseik a török megszállás elől a Duna túlsó partján lévő Mohács-szigetre menekültek. A sokacok álruhákat öltve tértek vissza a folyón átkelve, és rajtaütöttek a babonás törökökön, akik az ijesztő maskarásoktól megrémülve fejvesztve menekültek a városból.
A busójárás tradicionális elemei változatlanok: borzas busóbundákat öltő felnőttek faragott álarcokban, jellegzetes kellékekkel, öles kereplőkkel, kolompokkal felszerelkezve búcsúztatják a zord évszakot és várják a tavaszt. A sokacok hagyományait, népművészetét, mindennapjait tavaly nyár óta egy tájház is bemutatja Mohácson.
Jövőre február 11. és 16. között tartják meg a busójárást.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 30. 07:19, kedd | Belföld
Gulyás Gergely: Magyarország hétfőn tükörintézkedéseket vezet be ukrán hírportálok ellen
Magyarország a viszonosság elvét követve hétfőn tükörintézkedéseket vezet be ukrán hírportálok ellen, így azok Magyarország területén nem lesznek elérhetők - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Facebook-oldalán.
2025. Szeptember 30. 07:17, kedd | Belföld
Nagy Márton: a minimálbér kétszámjegyű emelkedésére van esély
A minimálbér kétszámjegyű emelkedésére van esély, de a 13 százalékos emelésnek kicsi a lehetősége - mondta a nemzetgazdasági miniszter a Joint Venture Szövetség (JVSZ) 14. Makrokonferenciáján hétfőn Budapesten.
2025. Szeptember 30. 07:17, kedd | Belföld
Orbán Viktor a Török Nagy Nemzetgyűlés elnökével tárgyalt
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Karmelita kolostorban fogadta Númán Kurtulmust, a Török Nagy Nemzetgyűlés elnökét, aki hivatalos látogatást bonyolít Magyarországon
2025. Szeptember 29. 07:32, hétfő | Belföld
Felhős, az átlagosnál hidegebb idő várható erős széllel a héten
Jellemzően felhős és az átlagosnál hidegebb idő várható a héten, a szél is élénk, olykor erős lesz, és eső, záporeső is előfordulhat. A hőmérséklet visszaesik: