Hírek
2022. Július 12. 17:01, kedd |
Életmód
Forrás: mti/illusztráció: pixabay
A kész ételek rendszeres megsózása évekkel kurtíthatja meg az ember életét egy új kutatás szerint

Évekkel rövidítheti le az ember életét, ha rendszeresen megsózza az étkezésnél az elkészült ételt - ezt állapította meg egy félmillió középkorú brit részvételével készült tanulmány.
Az asztalra került ételek rendszeres sózása a férfiak esetében több mint két évvel, a nőknél másfél évvel rövidítette le a várható élettartamot. A tanulmányban csak a kész étel sózását vizsgálták, azt nem, hogy a főzés közben mennyi fűszer került az ételbe - írta a The Guardian.
A tanulmány nem zárta ki véglegesen az egyéb tényezőket, köztük azt, hogy a sófogyasztás általában a kevésbé egészséges életmódra jellemző, de a szerzők szerint eredményeik igazolják, hogy érdemes elgondolkodni a sózás visszafogásán.
A kutatást vezető Lu Qi, a New Orleans-i Tulane Egyetem Közegészségügyi és Trópusi Orvostudományi Karának professzora kiemelte, hogy kutatásuk az első, amely az ételek sózása és a korai halálozás közötti kapcsolatot vizsgálta. Hangsúlyozta: véleményük szerint már az is jelentős egészségügyi előnyökkel járhat, különösen társadalmi méretekben, ha az emberek legalább csekély mértékben csökkentik a nátriumbevitelt, például azzal, hogy az asztalra került ételt már nem vagy csak nagyon kicsit sózzák meg.
A kutatáshoz több mint 500 ezer brit résztvevő egészségi állapotát követték átlagosan kilenc éven át. A 2006 és 2010 között a UK Biobank vizsgálathoz csatlakozott résztvevőktől a kutatás kezdetén azt kérdezték, hogy sózzák-e az ételeiket, és ha igen, azt milyen gyakran teszik.
A világ nyugati részén élő népesség nátriumbevitele körülbelül 70 százalékban a feldolgozott és elkészített élelmiszerekből származik, 8-20 százaléka pedig az étkezéskor hozzáadott sóból. A plusz sózás jól jelzi, hogy mennyire kedveli valaki a sós ételeket, ezért a kutatócsoport ezt állította az elemzése középpontjába.
Azokhoz képest, akik soha sem vagy csak ritkán sózták meg az ételüket, 28 százalékkal nagyobb volt az idő előtti halálozás kockázata azoknál, akik mindig megsózták az ételt. Az 50 évesen az ételüket étkezéskor mindig megsózó férfiak és nők várható élettartama 2,3 évvel, illetve 1,5 évvel volt rövidebb.
Annika Rosengren professzor, a Göteborgi Egyetem vezető kutatója - aki nem vett részt a kutatásban - azonban hangsúlyozta, hogy a sót nem lehet teljesen elhagyni az étrendből.
A normál sómennyiséget fogyasztó egészséges embereknek nem kell túlságosan aggódniuk a sóbevitelük miatt. A szívbetegeknek azonban valószínűleg csökkenteniük kell a sófogyasztásukat, például azzal, hogy a kész ételt már ne sózzák meg - tette hozzá.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 30. 07:16, kedd | Életmód
A Parno Graszt januárban a Sportarénában lép fel
Eddigi legnagyobb koncertjére készül a Parno Graszt, amely 2026.január 31-én a Papp László Budapest Sportarénában lép fel. Az est során az Aurevoir. is műsort ad.
2025. Szeptember 29. 07:28, hétfő | Életmód
Közép-Európa legnagyobb cirkuszi sátrát építi Magyarország Bakuban
Közép-Európa legnagyobb cirkuszi sátra épül Bakuban: miután felújítás miatt bezárják a Bakui Nemzeti Cirkuszt, az átalakítás idejére a Fővárosi Nagycirkusz hatoszlopos cirkuszi sátrat biztosít az azeri intézmény számára
2025. Szeptember 28. 09:49, vasárnap | Életmód
A geotermikus energia a magyar zöldgazdaság vezető ereje lehet
Az ország kedvező adottságainak köszönhetően a geotermikus energia a magyar zöldgazdaság vezető ereje lehet - mondta az energiaügyi miniszter a pénteki Budapest Geothermal Energy Summit konferencián.