Városlista
2025. november 15, szombat - Albert, Lipót

Hírek

2016. November 09. 08:32, szerda | Helyi
Forrás: TMKI

A kéménytüzek megelőzhetőek! - kiállítás nyílt Pakson

A kéménytüzek megelőzhetőek! - kiállítás nyílt Pakson

A kéménytüzek megelőzésének céljából nyílt kiállítás Pakson a Csengey Dénes Művelődési Központban tegnap délelőtt.

A kiállítást dr. Hábermayer Tamás tű. ezredes, a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese nyitotta meg, aki elmondta, hogy a kiállítás célja, hogy felhívja a lakosság figyelmét a kémények és fűtőberendezések állapotára, a karbantartás fontosságára annak érdekében, hogy családunkat mindig biztonságban tudhassuk. Az igazgatóhelyettes adatokkal is szolgált, ezek szerint 2015-ben 50 százalékkal több kéménytűzhöz riasztották a Tolna megyei tűzoltó egységeket, mint egy évvel korábban, 2016-ban pedig már most harminc százalékkal meghaladtuk a 2015 évi vonulás számot a kéménytüzek tekintetében. Számokban ez azt jelenti, hogy 2014-ben 16 ilyen eset volt, 2015-ben 24, 2016-ban eddig már 31 alkalommal vonultak kéménytüzes eseményhez megyénk tűzoltói. A bekövetkezett események ugyan sérülést vagy halált nem okoztak, de évente emelkedett a megtett lakosságvédelmi intézkedések száma, vagyis az ingatlanok használóinak ideiglenesen el kellett hagyniuk otthonukat.

Paks a harmadik állomása a vándorkiállításnak, Szekszárdon és Dombóváron már találkozhattak vele az érdeklődők, Pakson november 20-ig tekinthető meg a Csengey Dénes Művelődési Központ előterében. A tervek szerint a közeljövőben a megye minden városába eljut majd a kiállítás.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 28. 07:51, csütörtök | Helyi

Bajnokok Ligája - Elindultak a budapesti döntő előkészületei

A Puskás Arénában lezajlott a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjének előkészületeit beindító első munkaértekezlet.

2025. November 14. 10:04, péntek | Sport

Juhász Csaba: Kategóriagyőzelem a TippmixPRO Zemplén ralin!

Élménybeszámoló Juhász Csabitól a kalandos raliról…

2025. November 14. 07:35, péntek | Életmód

Hétfő éjjel tetőzik a Leonidák meteorraj

Közelednek az év leggyorsabb hullócsillagai: hétfőről keddre virradó éjszaka tetőzik a Leonidák meteorraj, amikor óránként akár 15 hullócsillag is feltűnhet az égbolton

2025. November 14. 07:32, péntek | Belföld

Február 28-ig meghosszabbítják és további 14 termékre kiterjeszti az árréscsökkentést

A kormány nem a profithajhász multik, hanem a magyar emberek pártján áll, ezért folytatja a harcot az indokolatlan áremelésekkel szemben.