Városlista
2025. szeptember 30, kedd - Jeromos

Hírek

2024. Október 15. 07:45, kedd | Életmód
Forrás: MTI

A Jupiter Európa nevű holdjának kutatására indult a NASA Europa Clipper űrszondája

A Jupiter Európa nevű holdjának kutatására indult a NASA Europa Clipper űrszondája

A Jupiter Európa nevű holdjának kutatására indult a világűrbe hétfőn az amerikai űrhajózási hivatal (NASA) Europa Clipper űrszondája és ezzel megkezdte 3 milliárd kilométeres, 10 évig tartó küldetését.

Az űreszközt a floridai Kennedy Űrközpontból a SpaceX hordozórakétája, a Falcon Heavy juttatta a világűrbe, ahol mintegy öt és fél éven keresztül halad majd, hogy elérje a Jupitert, majd pedig az óriásbolygó körüli pályára álljon.

Az Europa Clipper küldetésének elsődleges célja, hogy a Jupiter egyik holdját, az Európát tanulmányozza, és megpróbáljon folyékony halmazállapotú vizet találni rajta.

A tervek szerint a NASA űrszondája 2030-ban kezdheti meg a küldetés legfontosabb szakaszát, amikor mintegy 25 kilométerre fogja többször is megközelíteni az Európa felszínét. A fedélzetén található radarok segítségével a hold jégrétege alatt folyékony óceán jelét keresi majd. Az űreszköz küldetése 2034-ben zárul.

A tudósok többsége szinte bizonyos abban, hogy az Europa 15-24 kilométer vastagságú külső jégburka alatt folyékony halmazállapotú víz található.

Az Europa Clipper-nek nem kimondott célja, hogy életet keressen, ehhez nincsenek detektorai, ugyanakkor az élet kialakulásának feltételeit jelentő szerves összetevők és egyéb bizonyítékok után kutat majd, amikor 49 alkalommal megközelíti a Jupiter holdját.

A NASA kutatója, Gina Di Braccio az Europa Clipper indulásának előestéjén a küldetés jelentőségét alátámasztva úgy fogalmazott, hogy "az olyan, óceánnal rendelkező világok, mint az Europa nem csak azért különlegesek, mert elképzelhető rajtuk az élet, hanem, azért mert az élet ma is lehetséges rajtuk".
A mintegy 5,2 milliárd dollár költségvetésű kutatási program már az előkészületek szakaszában kis híján kudarcot vallott az eszköz tranzisztorai miatt. A NASA kutatói nem voltak biztosak abban, hogy kibírják-e a Jupiter körül feltétezett erős mágneses sugármezőt. Az indítás szeptemberben kapott szabad jelzést, miután megbizonyosodtak arról, hogy az alkatrészek bírni fogják a becsült sugárzás mértékét.

Az Europa Clipper mérete nagyjából megegyezik egy kosárlabda-pályáéval, és része két nagy kiterjedésű napelem-szárny, súlya pedig mintegy 5700 kilogramm.

Az indítást a múlt héten Floridát elért Milton hurrikán késleltette, így azt október 10-ről halasztották 14-re.

Címkék: űrkutatás, nasa

Ezek érdekelhetnek még

2025. Szeptember 30. 07:16, kedd | Életmód

A Parno Graszt januárban a Sportarénában lép fel

Eddigi legnagyobb koncertjére készül a Parno Graszt, amely 2026.január 31-én a Papp László Budapest Sportarénában lép fel. Az est során az Aurevoir. is műsort ad.

2025. Szeptember 29. 07:28, hétfő | Életmód

Közép-Európa legnagyobb cirkuszi sátrát építi Magyarország Bakuban

Közép-Európa legnagyobb cirkuszi sátra épül Bakuban: miután felújítás miatt bezárják a Bakui Nemzeti Cirkuszt, az átalakítás idejére a Fővárosi Nagycirkusz hatoszlopos cirkuszi sátrat biztosít az azeri intézmény számára

2025. Szeptember 28. 09:49, vasárnap | Életmód

A geotermikus energia a magyar zöldgazdaság vezető ereje lehet

Az ország kedvező adottságainak köszönhetően a geotermikus energia a magyar zöldgazdaság vezető ereje lehet - mondta az energiaügyi miniszter a pénteki Budapest Geothermal Energy Summit konferencián.