Hírek
2019. Július 01. 10:07, hétfő |
Sport
Forrás: Hajósi Miklós
7 év után magyar bajnokin, az 50-es jegyében!

2012-ben indult utoljára Várkonyi Szabolcs, a Ritmus Ase versenyzője itthon bajnoki futamon, így elég hosszú idő után tér haza versenyezni.
Erre az alkalomra az egyetlen hazai murvás futamot választotta, ahol a Korda Racing Skoda Fabia R5-ösével és a már megszokott Makai Geri navigálásával vesz részt július első hétvégéjén.
Várkonyi Szabolcs:
Tulajdonképpen idén még nem versenyeztünk, év elején volt egy kis egészségügyi problémám és nem akartunk kockáztatni egy ilyen drága autóval, így kihagytunk pár tervezett futamot. Ez már a múlté, a Fit4race segítségével és edzésprogramjával remélhetőleg jobb formában leszek, mint az elmúlt pár évben bármikor. Aztán mikor már visszatérhettem volna, Makai Geri barátomnak kisfia született, így megint csúszott kicsit a visszatérés.
Így kellőképpen kiéhezve várjuk a veszprémi futamot, amit azért választottunk, mert nagyon szeretünk murván versenyezni az R5-ös autóval. Természetesen nincsenek vérmes reményeink, nagyon sok top autó és pilóta van itthon, a pályaismeretünk sem az igazi már, mivel utoljára 1996-ban mentem ezeken a pályákon, pár Mikulás Rallye pályát leszámítva, de azért szeretnénk a középmezőnyben végezni.
Két tesztünk is lesz, az egyiken támogatóinkat is megautóztatjuk, ez reméljük elég lesz, hogy felvegyük a ritmust.
Köszönöm a gesztust Gerinek, aki kitalálta és az RSB-nek, aki engedélyezte, hogy az 50-es rajtszámot kapjuk, hisz nem régen töltöttem be az 50-et!
Makai Gergely:
Sok minden történt, mióta az OMP tűzállómat a szekrénybe tettem még év elején. Ami a legfontosabb, hogy megszületett a kisfiam és most minden szabadidőmet Ő és az anyukája kapja! Most a rally világbajnokságon éppen nyári szünet van, ezért nagyon jó az időpont számunkra, hogy Veszprémben induljunk az R5-ös Skodával. Nekem ez lesz az első Veszprém Rally-m navigátor oldalról / 2006-ban fotóztam itt először és nem felejtettem el azóta sem a sok ugráló WRC-t a sólyi erdőben (köztük Benik Balázs – aki most is indul), azóta is ez az itthoni kedvenc versenyem!
Szeretnénk egy jót autózni, ezzel megünnepelni Szabi szülinapját!
Várunk mindenkit sok szeretettel a versenyre!
A Ritmus Ase együttműködő partnerei: CS Process Kft, Hetech Trend Kft, VPT Group Kft, Sun&Fun Holidays Kft, Autóflex Kft, Krisped Kft, Droidx Kft, Airvent Zrt, Horsens Partners Kft , Villumen Kft, ZFW Hortiservice Kft, Sütödetech Kft, Unilub Kft, , RD Interbox Trans Kft, Aqua-Start Kft, Atra Kft, Carwax Hungária Kft, Levi-Metal Kft.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 01. 07:49, szerda | Sport
Magyar labdarúgó-válogatott - Balogh Botond újra a keretben
Balogh Botond ismét bekerült a magyar labdarúgó-válogatott keretébe, amely az októberben sorra kerülő, örmények és portugálok elleni világbajnoki selejtezőkre készül.
2025. Szeptember 30. 07:15, kedd | Sport
Bajnokok Ligája - Magyar válogatottak csatája Isztambulban
A Liverpool Kerkez Milossal és Szoboszlai Dominikkal a keretében utazik Isztambulba, ahol a Sallai Rolandot foglalkoztató Galatasaray ellen lép pályára a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.
2025. Szeptember 29. 07:29, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - Vendégsiker a győri zöld-fehér rangadón
A címvédő Ferencváros 2-0-ra nyert az ETO FC Győr otthonában a labdarúgó Fizz Liga nyolcadik fordulójának vasárnap esti rangadóján, egyben zárómérkőzésén.
2025. Szeptember 26. 10:57, péntek | Sport
Kronome - Pásztor páros a Győr Ralin!
Telefonos interjú Ákossal a 3. WHB Győr Rally után.