Hírek
2011. Július 17. 14:21, vasárnap |
Belföld
Forrás: STOP
30 millió, mire a gyerek lediplomázik

Átlagosan harmincmillió forintot költ egy család egy gyermekre, amíg kézbe nem veszi az első diplomáját.
Ez az összeg egy kutatás eredményeként jött ki, tartalmazza a háztartási munka becsült összegét is. A szülők persze nem számolgatnak: veszik, amit kell, fizetik a különórákat. Mert a gyerek a legfontosabb.
A GfK Hungária Piackutató Intézet végzett felmérést a közelmúltban arról, mennyibe kerül egy gyermek felnevelése. A születéstől a felsőfokú tanulmányok befejezéséig, a gyermek "kirepüléséig" mintegy 30 millió forintot fordítanak gyermekükre a családok.
Ez éves szinten, a kutatás szerint, 1,26 millió forint. A szakemberek nemcsak a pénzkiadást vették számításba, hanem a házimunka értékét is felszorozták. A legdrágábbak az egykék. Ahol testvérek is vannak, ott a világítás, fűtés költsége megoszlik, sok esetben a ruházkodás költsége is, hiszen öröklik egymástól a ruhaneműt. A GfK Hungária munkatársai azt is kiszámolták, hogy az étkezés és a tartós fogyasztási cikkek évente 288-417 ezer forintba kerülnek egy gyermeknél.
A kutatók azt is kiszámolták, hogy a gyermekes családokban minimum kétszer annyi mosópor fogy, mint a gyermektelenekben. Minden életkornak - óvodás, iskolás - megvan a maga plusz költsége. Ha már felnő a gyerek, akkor is a családi ház az anyagi támasz. A már sokat megélt szülők szerint a főiskolai, egyetemi évek kerülnek legtöbbe a jegyzetekkel, albérlettel. S ugyanúgy ruházzák, etetik felnőtt fiukat, lányukat, mint kiskorukban. Még a buliköltségeket is állják. A szülők többsége nem számol, ez marad a kutatók dolga.
STOP
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 30. 07:19, kedd | Belföld
Gulyás Gergely: Magyarország hétfőn tükörintézkedéseket vezet be ukrán hírportálok ellen
Magyarország a viszonosság elvét követve hétfőn tükörintézkedéseket vezet be ukrán hírportálok ellen, így azok Magyarország területén nem lesznek elérhetők - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Facebook-oldalán.
2025. Szeptember 30. 07:17, kedd | Belföld
Nagy Márton: a minimálbér kétszámjegyű emelkedésére van esély
A minimálbér kétszámjegyű emelkedésére van esély, de a 13 százalékos emelésnek kicsi a lehetősége - mondta a nemzetgazdasági miniszter a Joint Venture Szövetség (JVSZ) 14. Makrokonferenciáján hétfőn Budapesten.
2025. Szeptember 30. 07:17, kedd | Belföld
Orbán Viktor a Török Nagy Nemzetgyűlés elnökével tárgyalt
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Karmelita kolostorban fogadta Númán Kurtulmust, a Török Nagy Nemzetgyűlés elnökét, aki hivatalos látogatást bonyolít Magyarországon
2025. Szeptember 29. 07:32, hétfő | Belföld
Felhős, az átlagosnál hidegebb idő várható erős széllel a héten
Jellemzően felhős és az átlagosnál hidegebb idő várható a héten, a szél is élénk, olykor erős lesz, és eső, záporeső is előfordulhat. A hőmérséklet visszaesik: