Hírek
2011. November 15. 07:06, kedd |
Kék hírek
Forrás: mno.hu/MTI
12 év fegyház a kislány megerőszakolásáért
12 év fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélt a Bács-Kiskun Megyei Bíróság nem jogerősen egy 56 éves miskei férfit, aki kiskorú lányát négy alkalommal megerőszakolta, és mindkét lányát rendszeresen bántalmazta.
Sárközy Szabolcs tanácsvezető bíró folytatólagosan elkövetett erőszakos nemi közösülés bűntettében, valamint kiskorúak veszélyeztetésének bűntettében találta bűnösnek Jakab Pétert. A bíróság a vádlott szülői felügyeleti jogát megszüntette.
A vádirat szerint a vádlottnak a korábbi kapcsolatából két leánygyermeke született 1994-ben, illetve 1996-ban, ők az ügy sértettjei. A szülők válása után a két kislány édesapjukhoz került. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség vádirata szerint a vádlott 2006 tavasza és 2007 tavasza között négy alkalommal fenyegetéssel, illetve erőszakkal közösülés eltűrésére kényszerítette egyik gyermekét. A férfi az első alkalom előtt megverte, és ez olyan félelmet váltott ki a lányban, hogy a későbbiekben sem mert ellenkezni. A kislány végül nővérének és nagynénjének is elmondta a vele történteket.
Az ítélet indoklása szerint a bizonyítási eljárásban a sértett vallomását testvére is megerősítette, eszerint a férfi legalább négy alkalommal erőszakosan közösült a kislányával. A bíróság szerint az is bebizonyosodott, hogy a vádlott ittas állapotban rendszeresen és ok nélkül bántalmazta gyermekeit.
Az ítélet nem jogerős, mert az ügyész súlyosbításért, a vádlott felmentésért, védője bizonyítottság hiányában elsősorban felmentésért, másodsorban a kiszabott ítélet időtartamának enyhítéséért nyújtott be fellebbezést.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 13. 07:29, csütörtök | Kék hírek
BRFK: ellopott, majd kórházi inkubátorban hagyott egy csecsemőt egy nő Budapesten
2025. November 11. 07:37, kedd | Kék hírek
BRFK: egy kábítószer-kereskedelmi ügy miatt tartottak razziát hétvégén egy budapesti belvárosi klubban
Egy kábítószer-terjesztőkkel szemben folytatott nyomozás miatt, konkrét bűnügyi információk alapján tartott a rendőrség razziát hétvégén Budapesten, egy belvárosi szórakozóhelyen
2025. November 05. 07:30, szerda | Kék hírek
Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Szentmártonkátán
2025. November 03. 07:18, hétfő | Kék hírek
Rendőrség: nem terrorcselekmény az angliai vonaton elkövetett késeléses támadás
A rendőrség vasárnapi tájékoztatása szerint nem minősül terrorcselekménynek az a késeléses támadás, amelyet egy vonaton követtek el szombat este Angliában.
